művész


Gryllus  Dániel
3

Gryllus Dániel

Született: 1950. április 23. (Budapest)

Zeneszerző, előadóművész, zenész.

Általános iskolás korában tanult meg először zongorázni, majd klarinétozni, később furulyázni és citerázni. Középiskolai tanulmányait a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte. 1969 őszén Mikó Istvánnal megalakította a Kaláka együttest. Versekre írt dalokat és népzenét játszanak. 1969. decemberében lépett először közönség elé a Bem rakparti Művelődési…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zeneszerző, előadóművész, zenész.

Általános iskolás korában tanult meg először zongorázni, majd klarinétozni, később furulyázni és citerázni. Középiskolai tanulmányait a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte. 1969 őszén Mikó Istvánnal megalakította a Kaláka együttest. Versekre írt dalokat és népzenét játszanak. 1969. decemberében lépett először közönség elé a Bem rakparti Művelődési Ház Tolcsvay klubjában. Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Arany János és Petőfi Sándor verseit adták elő. 1970 és 1971 között a KFKI Fadrusz utcai helyiségében játszottak. 1971-től 1973-ig a vízivárosi pinceklubban, 1973-tól pedig a Marczibányi téri Művelődési Házban lépett föl. 1972-ben házasságot kötött Kőváry Katalinnal. Két gyermekük született: Gryllus Dorka (1972) és Gryllus Sámuel (1976). Egyetemi tanulmányait a BME Építőmérnöki Karán végezte 1974-ben. Első nagylemezük 1977-ben jelent meg Kaláka címmel. 1990-ben lemezeinek kiadására és terjesztésére megalapította a Gryllus Kft-t.

Díjai
SZOT-díj (1989) csoportos, a Kaláka tagjaként
Megosztott Kossuth-díj (2000)
Artisjus-díj (2007)
Állami Ifjúsági Díj
Megosztva Kossuth-díj (2020)

Műveiből:

A Kaláka együttessel:
Kaláka (1977)
Az én koromban (1981)
A fekete ember (1984)
Oda s vissza holland versek magyarul (1984)
A pelikán (1985)
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? (1987)
Villon - Kaláka (1988)
Az én szívemben boldogok a tárgyak (1988)
Boldog, szomorú dal (1989)
Magyar népzene (1992)
Ukulele (1993)
Kaláka 25 (1994)
Bőrönd Ödön (Tamkó Sirató Károly verseire, 1996)
Varázsvirágok (1998)
Hajnali rigók (1998)
Nálatok laknak-e állatok? (1998)
Kaláka 30 (1999)
Egyetemi Színpad '76 (2002)
Csak az egészság meglegyen (2003)
Kaláka - Kányádi (2004)
Kaláka - Kosztolányi (2005)
Karácsonyi Kaláka (2005)
Madáretető (2006)
Kaláka - Arany János (2007)

Önálló művei:
A teljesség felé (Weöres Sándor műve alapján, 1988)
Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint (Sumonyi Zoltán verseire, 1991)
Volt egyszer volt egy kis zsidó (jiddis népdalok Kányádi Sándor fordításában, 1991)
Esti csendben (1994)
A hegyi beszéd – Dalok Máté evangéliuma alapján (Sumonyi Zoltán verseire, 1995)
Tizenöt zsoltár (Sumonyi Zoltán verseire, 1997)
Családi kör (2001)

"Muzsikáló madárház" - Kaláka koncert

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató

"Vannak vidékek" Kaláka és Bogdán Zsolt Kányádi-est

Konecsni György Művelődési Központ
  • Előadja
A magyar kultúra napja - Hozz rá víg esztendőt!

A magyar kultúra napja - Hozz rá víg esztendőt!

MOMkult
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész.
A teljesség felé

A teljesség felé

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Szólista
Akarsz-e játszani? Máté Gábor és a Kaláka együttes Kosztolányi estje

Akarsz-e játszani? Máté Gábor és a Kaláka együttes Kosztolányi estje

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Zenél
Az elveszett követ - Családi Kaláka koncert

Az elveszett követ - Családi Kaláka koncert

6szín
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Citerás nap

Citerás nap

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Zenész
Csak az egészség meglegyen - Kaláka koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Csak az egészség meglegyen - Kaláka koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Általános
  • furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Dániel és barátai, A hegyi beszéd / A teljesség felé

Gryllus Dániel és barátai, A hegyi beszéd / A teljesség felé

Müpa
  • Zene
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, 1-ső Pesti Rackák

Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, 1-ső Pesti Rackák

Müpa
  • Zenész, énekes
Hangzó Helikon 10.0 és Szájról szájra 10.0

Hangzó Helikon 10.0 és Szájról szájra 10.0

Hírös Agóra
  • A Kaláka együttes tagja
jazzbois feat. Kaláka / Jazz Showcase

jazzbois feat. Kaláka / Jazz Showcase

Müpa
  • furulyák, citera, ének
Jazzbois x Kaláka

Jazzbois x Kaláka

Veszprémi Programiroda Kft.
  • fúvósok, citera, ének
KALÁKA - HUZELLA PÉTER

KALÁKA - HUZELLA PÉTER

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kaláka együttes tagja
KALÁKA - KISS JUDIT ÁGNES

KALÁKA - KISS JUDIT ÁGNES

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
KALÁKA - PALYA BEA

KALÁKA - PALYA BEA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Egyéb
Kaláka - Vendég: Szalóki Ági

Kaláka - Vendég: Szalóki Ági

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Kaláka 55

Kaláka 55

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Kaláka együttes - Adventi koncert

Kaláka együttes - Adventi koncert

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Kaláka együttes koncert /KERFESZT

Kaláka együttes koncert /KERFESZT

Új Színház
  • Egyéb
Kaláka együttes | Ragyog a mindenség

Kaláka együttes | Ragyog a mindenség

MOMkult
  • Zenész
Kaláka együttes- Adventi koncert

Kaláka együttes- Adventi koncert

Pesti Vigadó
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (ének, blockflőték, citera).
KALÁKA KICSIKNEK

KALÁKA KICSIKNEK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zenész
Kaláka koncert

Kaláka koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
KALÁKA KONCERT

KALÁKA KONCERT

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
KALÁKA Koncert - Három székláb

KALÁKA Koncert - Három székláb

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kétszeres Kossuth-díjas zenész
KALÁKA KONCERT ÉS MEGEMLÉKEZÉS

KALÁKA KONCERT ÉS MEGEMLÉKEZÉS

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
KALÁKA KONCERT MIKÓ ISTVÁNNAL

KALÁKA KONCERT MIKÓ ISTVÁNNAL

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zenész
KALÁKA KONCERT VARRÓ DÁNIELLEL

KALÁKA KONCERT VARRÓ DÁNIELLEL

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zenész
KALÁKA KONCERT-AKUSZTIKUS KONCERT FELNŐTTEKNEK

KALÁKA KONCERT-AKUSZTIKUS KONCERT FELNŐTTEKNEK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zenész
Kaláka mikulás koncert

Kaláka mikulás koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zenész
Kaláka ÖTVENÖT | születésnapi koncert

Kaláka ÖTVENÖT | születésnapi koncert

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Kaláka – Ragyog a mindenség

Kaláka – Ragyog a mindenség

Müpa
  • ének, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Kaláka – Szívem zsong a szép szavaktól

Kaláka – Szívem zsong a szép szavaktól

Müpa
  • ének, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
KALÁKA – VARRÓ DÁNIEL

KALÁKA – VARRÓ DÁNIEL

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zenész
Kaláka-koncert - Három székláb

Kaláka-koncert - Három székláb

Kölcsey Központ
  • Zenész
Kaláka: Az elveszett követ

Kaláka: Az elveszett követ

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Különbéke - Szabó Lőrinc est

Különbéke - Szabó Lőrinc est

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kaláka együttes
Magyar Kultúra Napja - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos - Tizenöt zsoltár

Magyar Kultúra Napja - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos - Tizenöt zsoltár

MOMkult
  • Egyéb
Magyar Kultúra Napja | Szolga csak egy van, az Isten

Magyar Kultúra Napja | Szolga csak egy van, az Isten

MOMkult
  • Kétszeres Kossuth-díjas, Artisjus-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész.
Nagy karácsonyi Kaláka

Nagy karácsonyi Kaláka

Müpa
  • Színész
NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka

NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Egyéb
NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka

NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Pál apostol - Dalok Pál levelei szerint

Pál apostol - Dalok Pál levelei szerint

Gyulai Várszínház
  • Zene, ének
PÁL APOSTOL – dalok Pál levelei szerint

PÁL APOSTOL – dalok Pál levelei szerint

Általános
  • Zenész
Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert

Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Zene, ének
Vannak vidékek

Vannak vidékek

Weöres Sándor Színház
  • Egyéb
Vannak vidékek

Vannak vidékek

Gyulai Várszínház
  • Előadja
Zempléni Fesztivál, Weöres Sándor, Km: Gryllus Dániel, Szalóki Ági, Szirtes Edina, Rátóti Zoltán

Zempléni Fesztivál, Weöres Sándor, Km: Gryllus Dániel, Szalóki Ági, Szirtes Edina, Rátóti Zoltán

Tünde Tickets Kft.
  • Színész
„Hajh, Élet, hajh” - A Kaláka zenekar Ady-estje

„Hajh, Élet, hajh” - A Kaláka zenekar Ady-estje

Pesti Vigadó
  • Zenész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!